A XX. századi magyar bűnügyi história egyik hírhedt sorozat gyilkosa Kiss Béla, a cinkotai bádogos, aki 1912 és 1914 júliusa között legalább 7 nőt fojtott vagy mérgezett meg, a holttesteket ezután fémhordóba tuszkolta, és ezeket leforrasztotta. Más verziók szerint az áldozatok száma minimum 24 volt, de erről hivatalos jelentés nem található.
Mai szemmel nézve érthetetlen, hogyan volt képes ennyi időn keresztül büntetlenül tevékenykedni, de ez részben az akkori technikai eszközök, nyílvántartások hiányosságára, valamint az emberek egymás iránti bizalmára is visszavezethető.
Másrészt viszont, ha alaposabban belegondolunk, az áldozatok jelentős részét a mai napig sem sikerült azonosítani, a kiválasztásban ugyanis körmönfontan járt el bádogosunk. Nagyrészt vidékről vagy külföldről Budapestre került, szegény sorsú lányokat vett fel alkalmazottként, majd azok néhány napon belül otthagyták őt, legalábbis ahogy a szomszédoknak elmondta. Azt is fontos tudni, hogy ebben az időben Cinkota még nem tartozott a fővároshoz, így az illetékesség zavarossága, az amerika sorozatgyilkosokhoz hasonlóan, a bűnözőt segítette.
A filmekben látott sorozatgyilkosokat általában rendkívüli intelligenciával megáldott/megvert emberekként mutatják be, akik szinte kihívják maguk ellen a sorsot, hogy névtelenül ugyan, de folyamatosan a címlapon szerepelhessenek.
Az önfeláldozás nem jellemezte a magyar elődöt, hiszen meg sem próbálta elfogatni magát az akkori csendőrökkel, sőt amikor már forrónak érezte lába alatt a talajt, önként jelentkezett a hadseregbe, hogy az I. világháború zűrzavarában eltűnhessen.
A köztiszteletben álló bádogos agyát feltehetőleg neje félrelépése zavarta meg végleg, hiszen a gyilkosságokat ez után követte el, de nem zárható ki, hogy első sorban a korábbi, 1903-1912 közötti tevékenységét folytatta, amikor is házasságot ígérve pénzt csalt ki a hírdetéseire jelentkező nőktől.
A házasságszédelgő korábbi áldozatai így szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen a bádogos akkori tevékenységét nem tudták súlyosabb bűncselekményekkel összekapcsolni, tehát elképzelhető, hogy a gyilkos hajlamot valóban a megcsaltság érzése szabadította fel.
Egyértelmű, hogy sorozatos rendőri (bocsánat csendőri) ügyetlenkedésre is szükség volt a felelősségre vonás elmaradásához, hiszen az 1912 után, Hofman néven feladott házassági hírdetésekkel kapcsolatba hozták a nők eltűnését, legalábbis a bejelentettekét, viszont 2 éven keresztül nem sikerült felfedezni a Kiss Bélával való azonosságot.
Itt megemlíthető a sorozatgyilkosokkal kapcsolatos közismert tény is, hogy szinte kivétel nélkül példás, legalábbis a közvetlen környezetet nem irritáló életet élnek.
Számomra nehezen hihető, hogy a csak később hírhedtté vált cinkotai bádogos rendszeres budapesti tivornyái nem keltették fel a szomszédok figyelmét, sőt azon sem gondolkoztak el, miből telik erre, de ebbe itt most nem megyek bele.
A mai napig nem sikerült biztosat megtudni a további sorsáról, hiszen a hivatalos katonai jelentés szerint tífuszban halt meg, de egyes források szerint 1936-ban New Yorkban házmesterkedett. A közbeeső időkben olykor Olaszországban vélték felfedezni, mások pedig Budapesten, a Margit hídon látták sétálni.
A később ismertté vált magyar sorozat gyilkosok már nem úszták meg ilyen könnyen, hiszen őket a hatóságok elfogták és elítélték, de a fenti esethez hasonlóan ezekről is részletesen beszámolok máshol.